Az autó ablakmosója szinte soha nem oda spriccel, ahová mi szeretnénk. Álló helyzetben a kocsi tetejét, sőt sokszor a hátsó ablakot mossa. Menet közben persze alacsonyan pössent, szinte nem is akar az ablakra spriccelni. A négy spriccniből kettő túl magasan, egy alacsonyan, egy pedig egyáltalán nem spriccel. Ugye ismerősek ezek a siralmak? Főleg nem fiatal… Tovább »
Hová spriccel az ablakmosó?
Az autó ablakmosója szinte soha nem oda spriccel, ahová mi szeretnénk. Álló helyzetben a kocsi tetejét, sőt sokszor a hátsó ablakot mossa. Menet közben persze alacsonyan pössent, szinte nem is akar az ablakra spriccelni. A négy spriccniből kettő túl magasan, egy alacsonyan, egy pedig egyáltalán nem spriccel. Ugye ismerősek ezek a siralmak? Főleg nem fiatal… Tovább »

Körmenden található a MJUS – ahogy Graz felé hajtunk – közvetlenül a 8-as út mellett. Kevesen ismerik, így írok róla egy bejegyzést. 2017 júniusában jártunk itt és lenyűgözött bennünket. Története: Volt itt hajdan egy cipőgyár, aztán a rendszerváltás után majdnem az enyészeté lett. Később megvásárolta, majd be is zárta egy olasz cipőgyáros a MJUS…
Már a neve is azt sugallja, hogy itt valami különlegességről van szó. Kecskemét híres, sőt HÍRÖS a sárgabarackjáról és a fütyülős barackpálinkájáról egyaránt. A kajszi pedig mindjárt egyértelműsít, ugyanis eltünteti az a magyar “hibát”, hogy baracknak hívjuk a sárgabarackot és az őszibarackot egyaránt. Sárgabarackból a legismertebbet, a legnemesebbet tesszük bele, mely a meleg napon érett…
Hétvégi balatoni tartózkodásunk alkalmából a vasárnapi ebéd döntötte meg az eddigi színvonalbeli negatív csúcsot. Az étterem – most nem a neve a lényeg – mindig is kedvenc helyünk volt. Most azonban már az asztalunk elfoglalásakor feltűnt, hogy teljesen mások az arcok. Nem a kedvenc felszolgáló vezetett az asztalhoz és a többi pincér is ismeretlennek tűnt….
A kovászolási időszakban méltán különlegesnek számít a Bikini uborka. Némi erotika az étkezőasztalon. Semmi mást nem kell tenni, mint az uborkákat egy kissé trimmelni. Vágjunk ki az ábrának megfelelően bikini alsó és felső formákat a kovászolni szánt uborkák zöld héjából! Garantáltan sikeresek leszünk a kerti party során, ha felszolgáljuk barátainknak, családunknak a művet. Hozzávalók:…
Van egy olyan kompót, vagy befőtt, amely nagyon sokáig – majdnem fél évig – készül. Soha nem látott tüzet, teljesen hidegen készül. Nagyon finom, de se gyerekek, se autós emberek nem fogyaszthatják. A németektől származik, akik Rumtopfnak hívják. A magyar nyelvben agglegénykompót az elterjedt neve. Elkészítése nem igényel különösebb szakértelmet, csak pakolni kell a gyümölcsöket,…
Ahhoz, hogy egy naptári évet befőzési szempontból is áttekinthessünk, jól jöhet egy befőzési naptár. Itt nyomon követhetjük a zöldségek és gyümölcsök érését, na meg ötleteket is ad, hogy mit is szeretnénk befőzni. A szeszélyes időjárás változásait persze nem tudja hűen követni, de áttekintést ad a zöldségek, gyümölcsök várható éréséről. A mezőgazdaságilag nem aktív időszakra pedig…
Tombol a nyári hőség. Senki nem vágyik forró gulyáslevesre, vagy forró csípős halászlére. Leleményességünk azonban határtalan. Egy hideg levest akarunk ezeken a napokon. Most azonban egy kicsit jobban kiteszünk magunkért, hiszen ma vendégeket várunk. Mindenki kap egy kis sárgadinnyét, melynek felső feléből fület formáztunk. Tartalmát kivájjuk, feldolgozzuk, majd visszatöltjük a dinnye-kosárkákba. Hozzávalók: Kicsi sárgadinnyék,…
Jogosan kérdezhetné valaki, hogy miként adhat valaki egy ételnek ilyen nevet. Mindjárt ki fog derülni. Szeretek díszíteni, ételek, szendvicsek tálak megjelenését feldobni, elámítani a vendégsereget. Szóba kerülnek a különféle zöldségek és gyümölcsök, melyekből mindenféle alakokat farag az ember. Általában nincs is semmi probléma, egészen addig, míg az ecetes cékla nem kerül sorra. Mert különben gyönyörű…
Egy kis olasz nyelvtanfolyammal kezdjük. Mindenki ismeri az olaszok régi kis Fiat 500-asát, amit népszerűen Topolino-nak hívtak. Tudjátok, hogy ez tulajdonképpen becenév? Topo = patkány és ezt becézve topolino = patkányocska, azaz egér. De most térjünk vissza az egyik legsokoldalúbban felhasználható nyári zöldségfélénkhez, a cukkinihoz. Ugyanezt elmondhatjuk itt is az olaszok szóalkotása kapcsán. Zucco =…