Hova tűntek a szakácsok?

Hétvégi balatoni tartózkodásunk alkalmából a vasárnapi ebéd döntötte meg az eddigi színvonalbeli negatív csúcsot.

Az étterem – most nem a neve a lényeg – mindig is kedvenc helyünk volt. Most azonban már az asztalunk elfoglalásakor feltűnt, hogy teljesen mások az arcok. Nem a kedvenc felszolgáló vezetett az asztalhoz és a többi pincér is ismeretlennek tűnt.

Mindenki talált magának megfelelő ételt a hangzatos nevekből, a gazdag étlapból, melynek az idegen nyelveken írt sorait is hibátlannak láttam. Jómagam a “Csülök pékné módra” nevű étel mellett döntöttem, hiszen ezt itt mindig is jól csinálták. A ropogósra sült bőr alatt vaj puha a hús és a vele sült szalonnás hagyma és burgonya hibátlan köret szokott lenni.

Most azonban valami mást kaptam. A csülök hibátlan volt, a megszokott ízzel és állaggal. A csülök alá gondosan elrejtett egyebek azonban gyalázatosra sikeredtek. Kevés volt a vele sült a hagyma és hát a krumpli …… valami szénné égett maradvány – mintha egy tűzkár maradványait mentette volna a szakács a tányéromra. Csupa fekete, ehetetlen darab.

A húst, hagymát, szalonnadarabokat elfogyasztottam, a krumpliból pedig megpróbáltam kimenteni a menthetőt.

Felszolgáló barátunk többször is jópofizott, megkérdezte, hogy “ízlik az étel?” Illedelmesen válaszoltunk, majd a tányérok elvitelekor adta meg a végső döfést: “Elcsomagolhatjuk a köretet?”  Na ekkor fejtettem ki neki a nézeteimet Az egységükről, szakácsukról, stb.

Hová tűntek el a szakácsok, a felszolgálók? Itt mindig csúcs szinvonalon pörögtek, ezért is járunk ide rendszeresen, illetve jártunk. Mert ezen a napon nagyon megváltozott a véleményünk.

Itt csak a legalja maradt. Persze kivételt képeznek azok a helyek, ahol a tulajdonos hosszú távon gondolkodik és embereinek megadja a megtartó emberi fizetést.

Az országból – nyugat Dunántúlról pedig fokozott mértékben nyugatra szivárogtak a jó szakemberek. Ők már Ausztriában, Svájcban, vagy éppen Londonban dolgoznak és csak mosolyognak a magyarországi béreken és munkakörülményeken.

Pár hete Körmenden wellnesseztünk a határtól pár kilométerre. Pár felszolgáló izzadt a sok rohangálástól, mert a régi bérekért nem kapnak pincért.

TV magazinokban rendszeresen bemutatják, hogy nincs szakképzett munkaerő a Balaton partján. A tulajnak is dolgoznia kell, különben lehúzhatja a rolót.

Emberi bérezésre lenne szükség! El kéne felejteni a rosszul berögzült 40-50 éves szokásokat!

Nincs ez így jól! Az egészségügy és a kereskedelem mellett bizony a vendéglátás is bajban van. 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Grocceni receptoldalára:  http://www.grocceni.com