Hát elérkezett a várva várt “uborkaszezon”. Azért tettem zárójelbe, mert mást ért rajta a sajtó (nincs semmi érdemleges hír) és mást ért rajta a magyar gasztronómia (koviubi, azaz kovászos uborka). Hát mekkora találmány ez? Hogy egy nyári zöldségfélét erjedő kenyér levében bírunk erjedésre, aztán mikor már éppen erjedésnek indul, akkor tesszük hidegre a saját leszűrt levében. A kapor adja meg azt a kis pikáns magyar ízt, amiért a savanyú íz mellett szeretjük. Nagy nyári melegben akár csak úgy is kiveszünk egyet a hűtőből, hogy lehűtsük magunkat, vagy megadjuk az enyhe lökést a közelgő vacsorához. A magyar ember szívesen fogyasztja meleg ételekhez, hideg ételekhez, vagy csak úgy egymagában. Alkalmas még ivászatok alkalmából sűrűsödő véralkohol-szint közömbösítésére is. Ne menjünk el amellett, hogy további ételeket, italokat is készíthetünk belőle. Egyik ilyen a Hideg kovászos uborka leves.
Hozzávalók:
Uborka,
só,
kapor,
fokhagyma,
kenyér.
Elkészítése:
Az uborkákat megmosom, levágom a keserű végüket és üvegbe pakolom. Közé teszem a kaprot, néhány gerezd fokhagymát és felöntöm egy liter felforralt vízzel, amibe egy marék sót tettem. A tetejére egy szelet kenyeret teszek, kistányérral letakarom és egy másik kistényérra állítva napos helyre teszem (ablakpárkány, erkély stb). 4-5 nap múlva leszűröm, tiszta üvegbe teszem, levével felöntöm és a hűtőben tárolom.
Megjegyzés:
- Én fokhagymát is teszek közé.
- Leve a legkiválóbb nyári szomjoltó ital.
- Kiváló hideg leves készíthető belőle.
Ha tetszett a recept, látogass el Grocceni receptoldalára: http://www.grocceni.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: