MJUS – új szálloda 150 pálmafával

Körmenden található a MJUS – ahogy Graz felé hajtunk – közvetlenül a 8-as út mellett. Kevesen ismerik, így írok róla egy bejegyzést. 2017 júniusában jártunk itt és lenyűgözött bennünket.

Története:

Volt itt hajdan egy cipőgyár, aztán a rendszerváltás után majdnem az enyészeté lett. Később megvásárolta, majd be is zárta egy olasz cipőgyáros a MJUS márka tulajdonosa. Lebontatta, de meghagyta azt a magas kéményt, melynek a tetején gólyafészek található. Ide minden évben visszatér a gólyapár és évente két-három fiókát nevel.

A környék wellness ellátottságát mérlegelve az olasz üzletember megépítette az ultramodern wellness oázisát. A területen én 150 ültetett pálmafát számoltam meg. A fürdő rendelkezik minden szükséges medencével, szaunával, fedett csúszdával, de egyet mindenképpen kiemelnék. Van egy “tó medence” is, mely egyedülálló kialakítású. Szivárgásmentes műanyag burkolat védi a vizet. Ferde rézsű veszi körül – tényleg mintha egy tó lenne. Partján pálmafák, szinte túlméretezett mennyiségű napozóágyak, székek és egy medencebár – ahol egész nap jó zene szól.

Rá egy évre építette meg a négycsillagos MJUS wellness szállót. A parkolóban ott magasodik a már említett kémény a gólya családdal. Nyitott egy szuper cipőboltot is, ahol a Magyarországon máshol nem kapható cipők csizmák nagy választékát kínálják kedvezménnyel.

A komplexum a szállóvendégeké és a városé egyaránt. Szívesen jönnek ide a körmendiek fürödni, étterembe, bowlingozni és cipőt venni egyaránt. Van egy cukrászda is finom süteményekkel. A méretek óriásiak, így gyakorlatilag egy multifunkcionális rendezvényközpontot kapott a város.

A szállodáról:

Három feledhetetlen napot töltöttünk ebben az ultramodern szállodában. Már a recepció különleges volt a borjúbőr borításával. Kaptunk mindenféle bónokat (a cipőboltba, a cukrászdába, illetve egy welcome-drink utalványt).

A liftből kilépve különleges szőnyegborítással kellett szembesültünk a folyosó padlózatán, illetve az oldalfalán.

A szoba természetesen elektronikus zárral nyílik és nagy meglepetést okozott a felfedezése. Eddig ismeretlen, különleges stílusa van a tágas helyiség bútorozásának. Mintha minden szíjakon lógna – afféle vállra akasztható táskaként. Nagyon tetszett és gyorsan belaktuk. Abból is látszik az olasz tulajdonosi kör, hogy az aljzatokba belemennek a hülye olasz konnektor dugók is.

A welness részleg:

Habár kaptunk oda szóló kártyát, mégis a zsilipeknél állandóan zöld utat kaptunk a strandra – még nem használják. Óriási terek, medencék. Minden modern és nagy. Ennél sokkal nagyobb létszámot is le tud kezelni. Van egy műagyaggal kibélelt tó medence, amilyet más hasonló helyen még nem láttam. Partján medence-bár folyamatosan szóló jó zenével. Hozzávetőleg 150 pálmafát számoltam meg.

Belül mindenféle medence, barlangfürdő, uszoda, csúszda, jakuzzi  és szauna. Nagyon jól csinálják. Úszómester tart vizi tornát, a szaunában pedig felöntések, Kneipp váltóvizes és váltópermetes élményfolyosó.

 

Étterem, bár, cukrászda:

Nagyon jól főznek és a legmárkásabb alapanyagokat használják. Gondoltak a kisgyerekekre is a száraz olasz süteményekkel. Saját sütésű a zsemle és a kenyér, amit felszolgálnak. Egyedül a létszámhiány volt az, ami szembeötlő volt. Látszik, hogy a város lakosságát is ki akarják elégíteni. Mindenki kedves.

Nagy befogadóképességű bowling pálya, gyerek játszóház és még sok-sok lehetőség a szórakozásra. Most fogják építeni a golfpályát.

Feltétlenül visszamegyünk!

Ha tetszett a bejegyzés, látogass el Grocceni receptoldalára:  http://www.grocceni.com

Tovább a blogra »