Disznóvágás Fenyőharaszton
Pest és Heves megye határán helyezkedik el egy majorban az a kastélyszálló, melyet Fenyőharasztnak hívnak.
Még karácsonyra kaptam páromtól a voucher-t, ami ide szól egy disznóvágásos hétvégére.
Péntek:
Az M3-astól a kastélyszállóhoz egy “vesekő rázó” útszakasz vezet. Egy lakosztályt kaptunk, amiben egy régi zongora is van – persze már nem zenél rajta senki.
Meg is kezdődik az all inclusive ellátás, magával a fogadással. Forralt bor, tea és kétféle pogácsa.
Megpróbálok bejelentkezni a helyi wifi hálózatba. Itt a mi szárnyunkon is, de a kastélyszálló egész területén különféle ételek nevét adták a humoros fiúk a routereknek. Aztán bejelentkeztem a “Lebbencsleves” nevű kiszolgálóra. Kiváló a jelerősség.
Némi relax után eljött a vacsora ideje. Hát igen – megkezdődött a vendégek hízlalása. Többek között szalontüdő is volt, ami örökös nagy kedvencem. De volt ott minden egyéb, mely akár a finnyásabbak ízlését is kielégíti. Vacsora után “kényszersétára” kellett mennünk.
Szombat:
Nem mindenkinek volt jó napja a mai. Nekem a várva várt élményekben gazdag nap virradt fel, de gondoljuk el, hogy milyen rosszul kezdődött szegény röfi napja. Egyébként az már a meghirdetett programban is benne volt, hogy “A leszúráson a vendégek kegyeleti okokból nem vesznek részt”.
Egyedül mentem a disznóvágós udvarra, mert párom nincs oda az ilyen dolgokért, meg különben is még egy kicsit cicomázta magát. Majd utánad megyek – mondta.
Egyedül indultam el és csak a hang után kellett mennem. A háromtagú cigányzenekar már nagyban húzta a talpalávalót, ott kínálták magukat a pálinkák és a borok, valamint a kolbász, szalonna és kenyér – mint borkorcsolya.
Odahozták szegény röfi tetemét is, betakarták szalmával és meggyújtották. Ez főleg a hagyomány és a fotósok kedvéért történt, hiszen az igazi precíz és végleges szőrtelenítést a gázperzselőre bízták. Aztán jött a forrázás és a kaparás, hogy tiszta, makulátlan legyen a disznó.
Ezután felhúzták a disznót a rénfára / rendfára / állványra – ki hogyan nevezi és nekiállt három böllér a bontásnak. Ezalatt jött is a bekiabálós meghívás, hogy megkezdődött a reggeli. A reggeli a várakozásoknak megfelelően alakult. Volt hagymás sült vér, mindenféle hideg ételek (disznósajt, hurka, töpörtyű, stb) a megelőző vágásból. Természetesen gondoltak a finnyás, piperkőc vendégekre is és tettek ki sajtot, párizsit és egyéb felvágottakat is.
Igyekeztem vissza a szétszedéshez, hiszen én speciel ezért jöttem.
Közben már forrt az abalé – belekerültek az abálni valók (fejhús, bőrke, belsőségek). Az asztalon szortírozták a húsokat. Itt dőlt el, hogy melyikből lesz meleg étel (oldalas, karaj, tarja, stb), illetve mi kerül ledarálásra (kolbásznak).
Itt adódott egy kis szünet-lehetőség, hogy megtekintsük az állatokat. Lovak, kecskék, birkák, szarvasok, őzek, baromfi, nyuszikák voltak megtekinthetők. Az istálló mögött lovasoktatás volt. Az oktató fiú magabiztosan irányította a három különböző korú tanítvány lovaglását.
Sajnos jól elbámészkodtunk az állatoknál, s mire visszaértünk, már végeztek a kolbásztöltéssel.
Közben az abalében megpuhultak az abálandók és bátor (már igencsak jókedvű) vendégek kóstolgatták a májat, a fejhúst. Majd nem tudtok ebédelni – gondoltam – de ez már a Ti bajotok.
Aztán akadt itt másik látnivaló is. A pékfiú kitolta a szabadtéri kemencéhez a már megkelt cipókat és egy rögtönzött látványpékséget rendezett be.
Egy jó nagy tésztatömeget megpakolt mindenféle jóval (főtt tojás, káposzta és füstölt főtt csülök). Lezárta egy másik tésztadarabbal és a kisebb cipókkal együtt bevetette a kemencébe. A kisebb cipók kisülését követően kihoztak egy-két kencét (kacsazsír, töpörtyűs zsír, chilis zsír, fokhagymás tejföl). Itt aztán mindenki megkenhette a még meleg kenyérszeletét a zsírokkal, aztán ihatott is rá. Itt bizonyos fokú önmérsékletet kell az embernek gyakorolnia, hogy értelme legyen a közelgő ebédnek is.
Aztán egy önjelölt jókedű ember (a Sanyi) előhozta a tangóharmonikáját és át is vette a cigányoktól a zenélést. Sanyinak és társaságának nagyon jó kedve volt. A tangóharmonikát más is kipróbálta – szinte körbe járt.
Ebéééééd – kiáltották a menyecskék. Be is mentünk és megebédeltünk. Nem disznótoros, hanem normál magyaros ételek voltak a svédasztalon. Kétféle leves, pörkölt, tarhonya, sültek, gyönyörűen kínált savanyúságok, almás lepény.
Ebéd után siettem ki, hogy le ne maradjak a disznósajt és a hurkák töltéséről. Kissé elkéstem, mert már az abalében főtt a disznósajt és a böllérfiú a májas hurka töltéséhez készülődött. Beszédbe elegyedtem vele és rákérdeztem kedvencemre, a véres hurkára is. Ennek semmi nyomát nem láttam.
– Az nem lesz, mert a vért elhasználtuk a reggeli hagymás vérhez – mondta. Én pedig szomorúan tudomásul vettem.
Délután szabad foglalkozást tartottunk a szobánkban, hiszen gyakorlatilag be is fejezték a munkát. Kicsit sétáltunk a parkban, megettünk egy-két pogácsát, ami az italok mellett folyamatosan kint volt.
A két macska is elszunyókált, kik a délelőtt folyamán folyamatosan kapták a feldolgozás során leeső darabokat.
Aztán eljött a vacsora ideje. Sanyinak csak a felesége jött le. Érdeklődtünk, hogy mi van a vidám férjével?
– Intenzív osztályon – mondta. Lefeküdt. Ezt mi már a zenélés során sejtettük. Egyébként Sanyiék ebben a szezonban már másodszor voltak itt, annyira jól érezték magukat.
A toros vacsoránál már nem nagyon voltunk éhesek, pedig volt ott minden. Hideg ételek, sültek, kolbász, hurka, savanyúságok, sütemény. Itt vágták fel azt a nagy cipót is, ami töltésre került és mintegy hat órán át kuksolt a kemencében.
Vasárnap:
Természetesen disznótoros reggeli. Abált (kövesztett) szalonna is volt, ami szintén az abalében főtt.
Távozáskor kaptunk egy nagy disznótoros csomagot, melyet Pesten átadtunk az otthon maradottaknak.
Nagyon jól éreztük magunkat!